Fukushima, Japán, 2011. március 11-dike, a szörnyűséges atomkatasztrófa napja. Ekkor találtam ki, hogy geiger-müller számlálót kellene építenem steampunk stílusban. Egy hónappal később volt (április 26-dikán) Csernobil katasztrófájának 25. évfordulója, mely szintén hatással volt rám, emlékszem kisgyerekként, mikor a közszolgálati magyar híradóban ködösítettek a történtekről. Elkezdtem hát gondolkodni miféle dozimétert építhetnék: egy analóg deprez kijelzős, minden digitális alkatrésztől mentes típus kezdett körvonalazódni, valamint egy másik modell is, de erről később.
Steampunk töklámpás Halloween-ra? Igen, miért ne! Ahogy telnek az évek, egyre jobban kezdenek érdekelni a tradíciók és a hagyományok. Szívesen főzök például az utóbbi években pálinkát, ami abszolút tradicionális magyar ital. Egész komplett kis főzdét rendeztem mára be, igazi kis-üsti vörösréz üsttel, lepárlóval. De ne kanyarodjunk el a halottak napjától, ez a történet nem a pálinkáról szól.
Majdnem a billentyűzettel egy időben született meg a nixie projectek ötlete, de testet csak nagyon lassan öltött. Hamar megfogalmazódott, hogy valami olyat akarok ezúttal létrehozni, amit még senki nem épített előttem, és azt hiszem sikerült: libanoni cédrus dobozkákba integrált steampunk nixie-órák (és egy digitális hőmérséklet / páramérő)!
A billentyűzet után, egy stílusban hozzá passzoló monitor építése szinte egyértelmű volt számomra. Alapnak egy Dell 19"–os monitort szereztem be, már nem nagyon emlékszem, de azt hiszem egy brit monitor outlet-ből. A kávája sérült volt, műszakilag viszont kifogástalan. És nekem pont ilyen kellett! Műanyag úgy sem lesz benne...
2008. 06. 18. volt a napja mikor egyik pillanatról a másikra ráébredtem, hogy mivel is akarok foglalkozni a jövőben. Egy ideje már éreztem, hogy keres valami, aminek nehéz ellenállni, de nem is kell. Hagyni kell, hogy magával ragadja az embert, mert ez valami új, valami különös dolog... Rám talált egy merőben új iparművészeti ágazat!
Ez a Steampunk Tárgykultusz!
Soha nem felejtem el azt a napot mikor először láttam meg Jake billentyűzetét. Szemeim hosszú percekig csak falták a látványt, és emlékszem napokig nem tudtam vele betelni… Minden apró-pici részletét ismerni akartam, milyen alkatrészekből épül fel, munkafázisonként hogyan készül... A legjobb beszerzési forrás kétségtelenül az amerikai e-Bay, de sok egyedileg, kézzel gyártott alkatrész is fog hozzá kelleni, ezt rögtön tudtam. És eldöntöttem: építenem kell egy ilyet...